Boldogság az, amikor egy osztály, s azon belül a szülők a tanárokkal karöltve találnak egy megoldást.

Ime egy megoldhatatlan megoldás nálunk Olaszországban:

Hányan éljük át azt, hogy az üzenő füzetben a tanár néni, bácsi beírja azt, hogy a gyermekünk lehetetlenül viselkedik! Hányan éljük át, amikor szülői értekezlet van, hogy a kifáradt tanár elmondja: ha az órán 5 percenként leesik egy toll, ha a gyerekek nevetgélnek vagy fecsegnek, ha egymást dobálják, felállnak és rendetlenkednek, nem lehet az órát megtartani!
A kisebbik gyermekem osztálya már elsőben óriási hangerővel és energiával rendelkezett, másodikban sem történt nagyobb változás, amikor pedig a harmadik osztály elkezdődött, a tanárok, és egyes szülők véleménye szerint, bele értve önmagamat is, a helyzet tarthatatlan lett.Mindenki mondta a magáét, az egyik szülő szerint a tanárok bűne, mások szerint,az én gyerekem egy angyal, a légynek sem ártana! Néhányan a megváltozott élethelyzetre, a túl sok televízió nézésre, és egyéb különböző kifogásokat keresve próbáltak a szülők mindenre választ találni.

Gyerek boldogság

Gyerek boldogság

Úgy gondoltam, itt az ideje kitalálni valami mást! Eszembe jutott, az én Magyar általános iskolám, ahol a szülői találkozások, a szülői munkaközösségek, szerintem a legjobbak voltak, és bár nem vagyok törzsgyökeres olasz, hanem büszke magyar, közöltem, hogy itt az ideje össze ülni, és együtt közösen megtalálni egy megoldást.

A szülői találkozáson, mit ne mondjak, a leghangosabb szülő voltam, mivel lehetetlenség, hogy minden szülő (legyen az ügyvéd, orvos vagy háztartásbeli) csak és kizárólag, a maga gyerekét védi, és nem a közösség érdekeit képviseli. Szerencsére sikerült év közben néhány Olasz Anyukával, valamint az osztályt képviselő Anyukával karöltve, hasonló véleményt találni, így nem éreztem úgy magam, mintha egyedül lennék a teljes zűrzavarban, és hogy a publikus iskola nem privát suli. Minden szülőnek az feladata, hogy a ne a gyerekét védje, hanem a gyereke nevelésével elősegítse egy közösség számára, hisz egy harmadikos osztályban már nem megoldás az, hogy nem csak az én gyerekem mászik fel a padra, hanem a te gyereked is! Sokan azt se fogadják el, hogy ha gyerekem hiperaktív, dadog, vagy bármely hasonló problémával küszködik, akkor az nem szégyen, hanem szakemberrel gyógyítandó dolog, és ami minden szülő kötelessége. Hisz, igaz nem a gyerek hibája, de ettől függetlenül hátráltatja mind a saját gyermeke, mind az osztályközösség fejlődését.

A közös megoldás eredménye: mosolygós arc, vagy szomorú arc az üzenő füzetbe minden gyereknek, attól függetlenül, hogy aznap milyen volt a teljesítménye, és hogyan viselkedett az iskolába. Mire ez a döntés megszületett, az én hangom is lecsendesült, és csendben nyugtáztam, hogy a végeredményt nem nekem, hanem önmaguk győzelmének tekintették, így én csendben, boldogan haza is mentem.Az ötletet nagy örömmel nyugtázta és fogadta el a tanári kar is.
Az összes szülő véleményét tükrözte a szülői értekezleten az, hogy gyermekünk üzenő füzetébe érkező, mosolygós vagy szomorú arc mennyiségétől függően jutalmazunk majd, beleértve az évközi osztálytalálkozót és a közös ünnepléseket is.

A siker azért teljes, mert az iskola igazgatóhelyettese is boldogan fogadta el, a tanárokkal karöltve, ennek az osztálynak e különleges, közös megoldását, amelyben a közös érdekek összekovácsolták a különböző vallású és gondolkodású embereket!

Sok sikert kivánok minden szülőnek,tanárnak,iskolának és diáknak ahol mindenki a közös megoldás keresi(nem a kifogást)!

Az íróról:

 

2 hozzászólás

  1. Fodor Tiborné Gabi néni / november 25, 2014 at 8:44 du. /Válasz

    Kedves Gabriella!
    Nagyon tetszett az “üzenő füzetről” szóló beszámolod,érdeklődve olvastam, igaz csak
    nagymamaként, de érintve vagyok, mert a kisebbik unokám most első osztályos !

    • Gabi / november 26, 2014 at 6:06 du. /Válasz

      Éljenek a Nagymamák!Sok sikert és türelmet az Unokákhoz!

Véleményezd!