Bizonyított tény a meditáció jótékony hatása az idegrendszerre.

Ismerős érzés a sóhaj megnyugtató, felszabadító érzése…

Máshol a Sóhaj turisztikai érdekesség, mint a romantika kedvelőinek kihagyhatatlan helye, a Velencei Sóhajok hídja, hisz ha lehet hinni a mende-mondáknak aki e híd alatt gondolával áthalad, majd szorosan átöleli és megcsókolja a párját, az örökké együtt marad. Ezért jól gondoljuk meg kivel csókolózunk és gondolázunk át a híd alatt. A híd romantikus elnevezése Lord Byrontól származik, amely átment a köztudatba is azzal a magyarázattal, hogy a Dózse-palotában ítélkező bíróságról a börtönbe átkísért emberek sóhaja volt hallható a hídon.
Azért ne legyünk szomorúak, ma már csak szerelmes párok és turisták kedvelt helye. Sóhajok hídja 8 méter hosszan átívelő híd, amely általában kellemes csalódást okoz, mert különleges zárt hídról beszélünk, amelyre csak a Dózsa palotából lehet feljutni.

Tudta e, hogy Magyarországon is van Sóhajok hídja?

Igaz itt nem tudunk gondolázni, de a romantika kedvelőinek kellemes élményt nyújt. A hidat a szegedi árvíz után építette a város Lechner Ödön és Pártos Gyula építész tervei alapján, Ferenc József császár tiszteletére, aki 1883-ban meglátogatta az újjáépített várost. A Bérpalota és a Városháza épületét köti össze a velencei mintára épült szegedi Sóhajok hídja.

Mennyit sóhajtoznak a Sóhaj-ban élő lakosok?!

Tudta e, hogy Sóhaj város is létezik?

Sóhaj Sospiro (Suspìir Cremona nyelvjárás) 3236 lakosú város Cremona tartományban Olaszországban. A név a latin eredetű “sex pilae” (hat lépésre) szóból ered…Velencétől mintegy 150 km-re…
Sóhaj városa 1868-ban Vittorio Emanuele II. királyi rendelet óta nyerte el mai jelenlegi városképét.
Sospiro első régészeti leletei (pénzérmék és kerámiák) Krisztus előtti II. századból származnak. Sospiro híres útja volt a Postumia útja, amely összekötötte Genova-t Aquileia-val. Sóhaj ősi történelme a „Curte Regia” királyi birtokai, amelyek Cremona várfaláig húzódtak, a IX. században. A város tehát olyan királyok székhelye volt mint Lotario császár (835 és 843) és Lodovico (Ludovico) II. (év 852) amelyet az akkori királyi palota is tanúsított. A következő évszázadokban Cremona püspöki hatalom része, ezután Cremona püspöke hűbérbirtokait a Pavia-i Bernardigni hercegségnek adja el. Bernardo III. Sóhaj grófja feleségével Bertha 1097-ben megalapítja Cremona-ban San Giovanni della Pipia kolostort.

Amit érdemes felkeresnünk:
A mai antik város belső városképe a középkori időszak 1261-ben épült méltó harangtornya az építészet egyik szépsége, amelyet Bendiadeo de’ Berenzani egyik legjelentősebb munkája volt, valamint a híres temploma San Siro (1010 alapító oklevél).Látogassunk el a Villa Cattaneo-ba, Faustino Rodi építész remekműve, amely releváns példája neoklasszikus külvárosi nemesi villának.
A Sóhaj híres szülötte: Alfo Ferrari (1924-1998) amatőr kerékpáros az 1947-es világbajnokság győztese.
Tudta e, hogy a 8. Triathlon Sprint Cremona város sporteseményén Stefano Mosconi első helyezést ért el, de ugyanitt az első 10 között végzett a magyar Kis Gyula és Baja Péter is.

Wrong coordinates

Sospira :

Emettere uno o più sospiri come espressione di un sentimento accorato o ansiosi : sospiro di nostalgia,d’amore,di desiderio oppure sospiro di vento o soffiare leggermente dei petali di una rosa.

Cerca di respirare dolcemente, non prendere le brutte ansie ma cerchi le forti emozione positive.L’ ansia è una catena che ti limita e ti tira come un cane al guinzaglio…Il respiro è un soffio che ci tiene in vita.
Nella vita spesso siamo portati a trattenere che rilasciare una espirazione completa,invece di sospirare libera come una porta aperta.Sospira perch’é un segnale di apertura alla vita (e non avere paura)!

Venenzia:

Ponte dei Sospiri conosciuto in tutto il mondo

Non farti a condannare per un respiro :Il primo edificio al mondo costruito per essere appositamente una prigione. La leggenda vuole che gli imputati ,una volta condannati attraversassero il ponte sospirassero prospettiva di vedere per l’ultima volta il mondo esterno

Cremona Sospiro Suspiir

Nella provincia di Cremona si trova Sospiro un comune italiano ,il suo nome originale latino che significa sex pilae oppure sei pietre (la distanza che separa il comune dal capoluogo Cremona)

Alla vostra scelta ,buon divertimento!

Az íróról:

 

Véleményezd!